Igénytelenségem története

Tízéves voltam, mikor egy fiú kijelentette rólam, hogy igénytelen vagyok. Mert nem öltözöm szép ruhákba, és nem csinálok mindennap frizurát magamnak (ezt mondta!). Eléggé rosszulesett a dolog, de úgy tettem, mintha nem érdekelne. Kutyamániás voltam, így visszavágtam: a kutyáknál ez egy pozitív dolog, azt jelenti, hogy nincsenek nagy igényeik. Néha elviszed sétálni, adsz neki enni, neveled. De nem kell mindennap kifésülni a szőrét, meg levágni a körmeit.
Valahogy úgy voltam vele, hogy én is így vagyok igénytelen. Pozitív értelemben. De létezik-e ez egyáltalán?

Az biztos, hogy a kutyáknál vett definíció szerint továbbra is igénytelen vagyok. Nagyjából minden kaját megeszek, amit elém raknak, nem fanyalgok, nincs kényes ízlésem. Bírom a hideget és a meleget is.

Olyan vagyok, mint egy medve (a medve kutyaalkatú, csak mondom)

Nem kell mindennap vágni a körmöm Nincs olyan arctisztítási rituálém, amely nyolc különböző nagyon drága kozmetikum arcomra kenésének egymásutánjából állna. Szappannal fürdök, és csak kókuszolajat vagy mandulaolajat használok (vagy nagyon drága natúrkozmetikumokkal, amiket Párizsban szerzek be! Na jó, egy ilyenem van csak).

Jó, a hajamat elég rendesen ápolom (ez nálam azt jelenti, hogy sampont és balzsamot is használok, és gyakran vágatok a végeiből), ez látszik is. Mindenkinek más a kattanása, nemde?

Valaki azt mondaná, hogy akkor is igénytelen vagyok. Hiszen nem járok havonta kozmetikushoz vagy manikűröshöz. Elkezd kopni a körömlakkom és nem szedem le azonnal.

De engem ez nem érdekel. Számomra más az igénytelenség: például, ha valaki utálja a munkahelyét, mindennap szidja, iszonyúan elfárad tőle, és mégis marad, nem keres másikat.
Vagy rossz kapcsolatban vergődik, de úgy van vele: úgysem találok jobbat. Ennél nincs megalázóbb senki számára sem. Ez lustaság, de még inkább alacsony önértékelés, félelem a váltástól. Még mindig jobb, ami van, mintha nem lenne semmi. Nem? Egyszerűbb a saját kis mocsarában (mert ez már nem pocsolya…) dagonyázni és panaszkodni és kárálni, mást hibáztatni.

Mindenkinek más definíciója van az igényességről, én nem akarom senkire ráerőltetni a saját ideáimat, cserébe csak annyit kérek, hogy rám se erőltessenek semmit. Nem vagyok kíváncsi rá, hogy igénytelennek tartasz.

(Annál is inkább, mert mint kiderült, az a fiú aki így hívott, halálos szerelmet érzett irántam, ami viszonzatlan maradt. Ezért kezdett el bántani. Ez itt a tanulság, kéremszépen.)

 

Advertisements

One thought on “Igénytelenségem története

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s