Egy szelet diplomata

Diplomatagyerek vagyok.

Mire gondolsz, mikor ezt meghallod? Fogadások, ahol eltartott kisujjal szürcsölöm a Dom Perignon-t, amit Courvoisier-val, esetleg Henessyvel öblítek le? Egyenruhát hordok a suliba, amit le se veszek, úgy ugrom a jacuzziba, és éppen csak beleharapok a szusiba?

Úgy képzeled, hogy diplomatának lenni egyet jelent a gazdagsággal, fényűzéssel és a bájolgással (avagy: mások seggének a nyalásával). Maga a munka: fogadásokra járni, utazgatni, néha tárgyalni, de azt is pezsgőspoharak és homártálak közt.

Milyen jó a diplomatagyereknek, aki ilyen csodálatos fényűzésben él, és még egy (vagy két!) nyelven meg is tanul perfektül! Micsoda útravaló, kérem szépen!

Ne lovalld bele magad ennyire.

Diplomatagyerek vagyok, nem dúsgazdag olajbáró gyereke.

Először is: soha nem jártam fogadásom. Jó, túlzok, mert egyszer voltam, és rohadt unalmas volt. Pezsgő? 14 évesen a szüleim felügyelete alatt nem igazán ihattam. Beszélgettem valami lánnyal, de nagy általánosságban nem én voltam a célközönség. Édesapámnak pedig ez munka volt. Munka, a munkaórákon kívül. Na máris kevésbé irigykedsz, mi?

Abba is gondolj bele, mekkora áldozatot hoznak ezek az emberek: egy kiküldetés általában négy évre szól, négy évre tehát ott kell hagyni csapot-papot, családot-barátot, és kint élni, beleszokni az ottani életbe. Nem, nem járnak haza kéthavonta, azért annyira nem olcsó még a repülés, főleg nem Nigériából. Aztán hazajönnek pár évre, és újra elindulnak. Máshova. A barátaid?  Majd írnak. Vagy nem. Amikor én voltam külföldön diplomatagyerek, még nem volt elterjedt az internet, úgyhogy leveleztünk. Telefonálni nagyon drága.
Tapasztalataim szerint pont három-négy évbe telik, amíg a barátságok megszakadnak, valamint amíg végre megszokod az új helyet, és beilleszkedsz. Jó, nem?

Ha már barátok, akkor iskola: soha nem jártam magániskolába. A bátyáim igen, mert Irakban csak az amerikai iskola volt elérhető. Soha nem hordtam egyenruhát, és nem volt kinyalva a seggem az oktatásban sem. Párizsban fél évig NF, azaz nem-frankofón, azaz nyelvi felzárkóztató osztályba jártam, ami szuper volt, de a francia osztálytársaim kiröhögtek, hogy nem beszélem a nyelvet.
Algériában nem jártam iskolába, mert nem volt iskola. Bezárt a terrorveszély miatt. Nos igen: még az utcára se léphettem ki.

 

Diplomatának lenni – ahogy mások látják

Beszéljünk a jóról is.

Persze, megtanultam “perfektül” franciául és angolul is (ó, bárcsak! Szerintem még magyarul sem tudok perfektül…), sőt, spanyolul is elkezdenem tanulni. Minden hétvégén kimentünk a Champs-Elysées-re sétálni, vagy az Eiffel-torony előtti térre görkorizni.
Fürödtem Djerbán a tengerben, ettem bagdadi narancsot és Algírban a mimózafa alatti függőágyban hevertem a hegyeket nézve.

Nem azt mondom, hogy nem volt csodálatos, csak azt, hogy nyisd kicsit tágabbra a szemed, és vedd észre, hogy nem minden fekete-fehér. Semmi sem fekete-fehér.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s